A kórházban mindenki nagyon segítőkész és profi volt, rengeteget számított, hogy semmin nem kellett idegeskedni: mindent elmondtak, mindent megkérdeztek, tényleg úgy tették a dolgukat, hogy a kismamának csak önmagával kelljen foglalkoznia.
A magzatvíz szép lassan folyott el, fájások még nemigen voltak, Zsuzsi - szokása szerint - poénkodva élte meg és át ezeket az órákat. Amikor már lehetett látni, hogy nem hírtelen fog érkezni a baba, elhelyzték a kismamát egy 4 ágyas kórteremben, folyamatosan felügyelték, vizsgálták, informálták. Szép csendesen telt el a nap, Zsuzsi remekül kontrollálta a fájásokat, közben evett, ivott, vidámkodott. Rengeteget lépcsőztünk, a másodikról le a földszintre, aztán fel a harmadikra, megszámlálhatatlanul sokszor, bejártuk az épületet.
A lassú magzatvíz-elfolyás okán már napközben jelezték az orvosok, hogy az első tünettől számított 18 óra múlva egy antibiotikumos infúziót fog kapni Zsuzsi, megelőzendő a bébi bakteriális fertőződését még az anyaméhben. Ezt éjjel 11-kor meg is kapta, de ekkor már komoly fájásai voltak, lehetett tudni, hogy nem lesz szükség a szülést megindító infúziós beavatkozásra.
A poénkodásokat szép lassan átvették a fájások, amiket csillapítani igyekezett mindenki. Először egy elektromos-tappancsos micit helyeztek el Zsuzsi hátán, ami apró, áramütés-szerű szúrkálódásokkal volt hivatott csillapítani a fájdalmat, Zsuzsi elmondása szerint igen mérsékelt eredménnyel. Az Ő kezében volt a kontroller, ergo Ő szabályozta a fájdalomcsillapítás erősségét, de valahogy nem a felhőtlen elégedettséget véltem felfedezni az arcán. A következő egy injekció volt, aminek már végre valami hatása is volt: Zsuzsi képes volt kinyílvánítani az akaratát, miszerint azonnal adjanak neki valamit, ami hat! Így került elő a kéjgázas palack ( dinitrogén-oxid, vagyis nevetőgáz ), aminek az a lényege, hogy belélegezve jelentős mértékben csökkenti a fájdalomérzetet. Persze Zsuzsi szerint ez is csak egy hülye ELMÉLETI sz*r volt, Ő már nagyon fente a fogát az epidurális érzéstelenítésre, mint az egyetlen lehetséges IGAZI fájdalomcsillapító módszerre. Csak halkan jegyzem meg, hogy akár még a nevetőgáz is hatásos lehetett...volna. Volna, ha rendeltetésszerűen sikerül használni: jön a fájás, csutora a szájba, lassan, mélyen belélegezni, kicsit benttartani, szintén lassan kilélegezni s ezt ismételni a fájások alatt. A fájások között meg koncentráltan lélegezni. De kérdem én: ki az, aki vajúdás közben ennyire koncentrált tud maradni?! Nyílván én is, a személyzet is próbált segíteni Zsuzsinak, felváltva mondtuk, hogy miként csinálja... ezzel szemben szegény Zsuzsi ráharapott a pipára, aztán onnantól kezdve ki sem engedte a szájából. Valahol olyan ez szerintem, mint azok a szakkönyvek, amikben a vajúdást, a szülés előtti pillanatokat illusztrálják képekkel: kismama ül a gumilasztin, kisminkelve, frissen berakott hajjal, alfa-állapotban, kisimult arccal vigyorog a kamerába, hja kérem, így kell ezt csinálni! Óóóó igen, csak éppen elfelejtik odaírni, hogy az adott képek 3-4 héttel a szülés előtt készültek! Na, igen, október elején azért még Zsuzsinak sem volt túl sok ránc a homlokán. Szóval én azt mondom, hogy le a kalappal minden anyuka előtt!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése